VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


KÓSA Pál
( Balatonfüred, 1921. január 25. - Budapest, 1959. augusztus 5. )

asztalosmester, mártír

A négy polgári elvégzése után asztalosnak tanult, majd apja műhelyében dolgozott. 1942-ben megnősült, két lánya született. Ugyanebben az évben behívták katonának, 1946-ban szerelt le. 1945-ben Újpesten belépett a MKP-be, ott 1948-ig a párt agitációs és propaganda titkára volt, amikor hamis vádak alapján kizárták a pártból, mert „ellenséges” propagandát fejtett ki és letagadta múltját (apja 1938-ban belépett a nyilaskeresztes pártba). 1956. október 23-án részt vett az újpesti tüntetésen, jelen volt a kerületi kapitányság és a tanácsháza elfoglalásakor. Tagja lett a Nemzeti Bizottságnak. 1956. október 25-étől az Újpesti Forradalmi Tanács elnöke. November 4-én fegyveres ellenállásra szólította fel a lakosságot. Tizenkét teherautónyi fegyvert és lőszert szerzett, majd a Nemzeti Bizottság tagjaival együtt illegalitásba vonult. November 8-án harcérintkezésbe kerültek a benyomuló szovjet csapatokkal, 11-én felvették a kapcsolatot a kerületi tanáccsal, hogy tárgyaljanak az együttműködésről. A találkozón, november 12-én az oroszok letartoztatták. 1959. március 15-én a bíróság halálra ítélte. A halálos ítélet kihirdetését követően öngyilkosságot kísérelt meg a börtönben. Balatonfüreden utca viseli nevét, a köztemetőben 1991-től, a Bem József Általános Iskolában 1993-tól tábla őrzi emlékét.
  I.: P. HERCZEG Edit: In memoriam ~. = FH., 1991. 17. sz. – Halottaink 1956. 1. köt. Bp., 1989. – KOCZOR Dóra: ~ élete, szerepe az 1956-os forradalomban és szabadságharcban. Bf., 2006. – BfÉL.